„Torony-tetőn hetet ütött az óra…
otthon most ősz, csodás, bús őszi este,
ilyenkor mentem erdőszéli lesre,
a némasággal szent találkozóra…
A tenger zúg… nem értem ezt a nótát…
Erdélyországban búsabb a patak,
az éger árnyán halkabban halad…
ott ezredéve csak az őszt dalolják…
A sok virágot unja már a lelkem…
legyen szélvész, eső, borongás, bármi:
úgy vágyom egy kis szürkeséget látni…
szomorú így, hogy csak tavaszra leltem…
Olyan jó volna ismét sírva menni
az őszi csenddel bús találkozóra…
itt csak tavasz, gondatlan, röpke óra.
Csak fény, virág és semmi… semmi… semmi…”
Loading ...
