Két kisregény az emberi kiszolgáltatottságáról. Az első regényben egy székely gyermek harcol egyetlen örökségéért, egy sapkáért – árva gyermekhőse is mintha az életbenmaradás himnuszát folytatná tetteivel.
A másik beszédes címe jelzi, hogy szól a Kárpátok hágóin a hazájukat az orosz hadsereg ellen védő székelységről, a koreai háborúban szinte halálraítéltként küzdő fiatal amerikai önkéntesekről, az 1956-ban a nagyvilág által becsapott harcos magyar fiatalokról és minden eszményért küzdő, de elárult emberről, akinek példája nem halványodhat el tudatunkban.
Wass Albert Németországban töltött évei alatt (1945-51) írta kisfiainak 1943-ban a Tavak könyvét és 1947-ben az Erdők könyvét. A Tavak és Erdők meséi nem csak a természet szeretetére nevelnek, tanításaikban az is benne van, hogy nincsen ok okozat nélkül és az emberek minden cselekedetének megvan a következménye.
Az író regényeiből ismert természetábrázolása bontakozik ki teljes pompájában: a mezőségi táj, az erdő-mező-tó élőlényei a szereplői a meséknek. Mesélő és olvasó-hallgató viszonya sokkal meghittebb, mint a tanmeséké: apa mesél a gyerekeknek, arról a tájról, amely együtt él az emberrel (e kötetet Căbuz Annamária illusztrálta).
Az erdélyi történelmet beszéli el benne Wass Albert egyetlen szempontból, az Istenkeresés, az ősi hagyományok fennmaradása szempontjából. A mű szimbolikus sugárzását, szépségét, elsősorban az adja, ahogy az őskori hit, a táltosok, sámánok hagyatékának továbbélését fel tudja mutatni a legkülönbözőbb korokon keresztül, az első királyok idejétől a tatárjáráson, a törökvészen, az önálló Erdély korszakán át a szabadságharcig, a Romániához csatolásig, napjainkig. Nem erőlteti az olvasóra motívumait, az ősi hit, az ősi bölcsesség misztifikálásától visszatartja biztos írói ízlése.
A kötet egy család sorsán keresztül mutatja be az erdélyi magyarság szisztematikus szétzüllesztésének szövevényes történetét. A regény – a Mire a fák megnőnek folytatásaként – az 1890-es évek végétől követi az eseményeket az első világháborút követő esztendőkig.
Jó vagy és szelíd, de veled jár mégis a bosszú és a pusztulás, mert boszorkány vagy, s nem tehetsz arról. A tűzliliom illatától elpusztul a légy, aki belerepül.
- A funtineli boszorkány
Amikor mi ketten búcsúzunk,
a lelkünknek az mindig egy halál.
Éreztétek-e valaha,
hogy szívetekből messze-száll a nyár,
és álmaitok fényes nap-szeme
felleg-homályos alkonyatra vár?
És ugye éreztétek olykor,
hogy a halálnál ez se sokkal enyhébb,
s ennél se sokkal enyhébb a halál?
(Nincs még értékelve)
Loading ...
www.wassalbert.hu © 1998-2009 | Minden jog fenntartva.
