Nyomtatás

Dr. Wass Albert

Születtem 1908. január 8-án, Kolozsvár mellett, Válaszút községben. Tizenegy éves koromban akaratom ellenére román állampolgár lettem és 11 nappal születésnapom után megismerkedtem a kisebbségi élet bajaival is: 1919. január 19-én, Kolozsvár magyarjai tüntető felvonulást rendeztek a főtéri New York szálloda elé, ahol az új határmegállapító bizottságot vezető francia tábornok lakozott. A román katonaság sortűzzel oszlatta szét a magyar tömeget (a francia tábornoknak azt hazudták, hogy kommunisták akarták őt megtámadni). A tüntetésnek 18 halottja és 38 sebesültje volt. Én futottam, akár a nyúl, nagyapám Deák Ferenc utcai házáig, s csak a báránybőr sipkát lőtték le a fejemről.

Iskoláimat a Kolozsvári Református Kollégiumban végeztem, utána a Debreceni Gazdasági Akadémiát, majd a Hohenheimi Erdészeti Egyetemet végeztem el, ahol erdőmérnöki diplomát kaptam. Végül a Sorbonne-on, Párizsban fejeztem be a diákéletemet. Utána hazamentem gazdálkodni kétszáz holdas birtokunkra (ennyit hagytak meg a románok) apám betegsége miatt.

Első verses füzetem a kolozsvári Minerva kiadásában jelent meg 1927-ben Virágtemetés cím alatt. 1930-ban egy újabb versesfüzetemet adta ki a Minerva, annak címe Fenyő a hegytetőn volt. Első regényem 1935-ben jelent meg Farkasverem cím alatt az Erdélyi Szépmíves Céh és a budapesti Révai kiadásában, és három év alatt négy kiadást ért meg. A Baumgarten-díjat vágták a fejemhez érte. Sok bajom volt a románokkal abban az időben, és bár írtam titokban egyebet is, mindössze egy “meséskönyvem” jelenhetett meg Tavak könyve címmel, valamint egy tucatravaló elbeszélésem az Erdélyi Helikonban és a kolozsvári Ellenzék nevű napilapban, melynek rendes munkatársa lettem.

A bécsi döntés után azonban, a kurtára szabott felszabadulásunk négy esztendejében hat könyvem jelent meg gyors egymásutánban. A kastály árnyékában meghozta a Klebelsberg-díjat, de én akkor már “átképzős tartalékos zászlós” voltam muszka földön. Gyászos háborúnkat a Bajor-edőben fejeztem be, nem messzire Nyírő Jóskától. Többször is összejöttünk bánatunkat hígítani. Menekültsorsom első esztendejében írta meg bennem a hegyek utáni honvágy A funtineli boszorkányt, a harag és a keserűség pedig az Adjátok vissza a hegyeimet!, ami később megjelent németül, spanyolul és angolul is. Németföldön mint kertész, fadöntő, lábászmérnök (régi nyelven indzsellér: aki a földet méri) és végül mint éjjeliőr éltem és írtam könyveimet 1951 őszéig, amikor végül beengedtek az Egyesült Államokba. Első állásomat a floridai DeLandban kaptam mint az ottani katonaiskola számtan- és mértantanára.

Onnan vittek át később a gainesville-i Florida Egyetemre, ahonnan 1970-ben korom miatt nyugdíjba küldtek. 1974-ben alapítottam meg az Amerikai Magyar Szépmíves Céhet és a Danubian Press kiadóvállalatot, mely intézmények segítségével a mai napig (1985) negyvenhat könyvet adtunk ki, magyar és angol nyelven. 1979-ben indítottam el a Transylvanian Quarterly-t, amely az erdélyi magyarság panaszait vitte a világ elé, s amiből 500 példányt osztottunk szét negyedévenként Washingtonban. Ennek a kiadását ebben az évben kénytelenek voltunk beszüntetni, támogatás hiányában.

Életem során valami negyven-egynéhány könyvet írtam, s ha Isten megsegít, még szeretnék néhányat írni, amíg futja az időből. Főképpen életrajzomat szeretném megírni, három kötetben:

A régi Erdély – A háború és ami utána jött – Magyarok Amerikában.

ERDÉLY MAGYARSÁGÁÉRT NÉMASÁGRA ÍTÉLTÉK,  CSAK MI, SZABAD FÖLDÖN ÉLŐ MAGYAROK  TUDUNK ÉRTÜK DOLGOZNI! (kiemelés W.A.-tól)

Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1985. október 13.

Dolgozz, de ne nagyon sokat. Annyit éppen, amennyi kell ahhoz, hogy úgy élhess, ahogy kedvedre van.

- Te és a világ

Vers

Őszi hangulat

Őszi hangulat

Szívem, ha majd a vándor-útra lépve
utánad nyújt’nám árva-két kezem:
a hosszú útra eljönnél velem?

Amerre én megyek,
a róna arra nem dalolva vár:
ott már az ősz varázsa megjelent,
és a kacagást letarolta már.

Mert ott az út köd-óceánba vész,
s eretnek-váddal vár a Golgotán,
s ki arra tér: végső szív-dobbanásig
tűz bélyeget visel a homlokán.

S vajjon, ha egyszer hajt a Sorsom:
harcolni vérvirágos tengeren,
szeretni fogsz-e úgy is, kedvesem?

S vajjon, ha majd megismered az útat,
s döbbenve látod: mennyi, mennyi vész;
útatlan végtelenbe elkísérsz?

(Nincs még értékelve)
Loading ... Loading ...
Közzétéve: Versek | Címke: , Szóljon hozzá Nyomtatás (bejegyzés)