Nyomtatás

Dr. Wass Albert

Születtem 1908. január 8-án, Kolozsvár mellett, Válaszút községben. Tizenegy éves koromban akaratom ellenére román állampolgár lettem és 11 nappal születésnapom után megismerkedtem a kisebbségi élet bajaival is: 1919. január 19-én, Kolozsvár magyarjai tüntető felvonulást rendeztek a főtéri New York szálloda elé, ahol az új határmegállapító bizottságot vezető francia tábornok lakozott. A román katonaság sortűzzel oszlatta szét a magyar tömeget (a francia tábornoknak azt hazudták, hogy kommunisták akarták őt megtámadni). A tüntetésnek 18 halottja és 38 sebesültje volt. Én futottam, akár a nyúl, nagyapám Deák Ferenc utcai házáig, s csak a báránybőr sipkát lőtték le a fejemről.

Iskoláimat a Kolozsvári Református Kollégiumban végeztem, utána a Debreceni Gazdasági Akadémiát, majd a Hohenheimi Erdészeti Egyetemet végeztem el, ahol erdőmérnöki diplomát kaptam. Végül a Sorbonne-on, Párizsban fejeztem be a diákéletemet. Utána hazamentem gazdálkodni kétszáz holdas birtokunkra (ennyit hagytak meg a románok) apám betegsége miatt.

Első verses füzetem a kolozsvári Minerva kiadásában jelent meg 1927-ben Virágtemetés cím alatt. 1930-ban egy újabb versesfüzetemet adta ki a Minerva, annak címe Fenyő a hegytetőn volt. Első regényem 1935-ben jelent meg Farkasverem cím alatt az Erdélyi Szépmíves Céh és a budapesti Révai kiadásában, és három év alatt négy kiadást ért meg. A Baumgarten-díjat vágták a fejemhez érte. Sok bajom volt a románokkal abban az időben, és bár írtam titokban egyebet is, mindössze egy “meséskönyvem” jelenhetett meg Tavak könyve címmel, valamint egy tucatravaló elbeszélésem az Erdélyi Helikonban és a kolozsvári Ellenzék nevű napilapban, melynek rendes munkatársa lettem.

A bécsi döntés után azonban, a kurtára szabott felszabadulásunk négy esztendejében hat könyvem jelent meg gyors egymásutánban. A kastály árnyékában meghozta a Klebelsberg-díjat, de én akkor már “átképzős tartalékos zászlós” voltam muszka földön. Gyászos háborúnkat a Bajor-edőben fejeztem be, nem messzire Nyírő Jóskától. Többször is összejöttünk bánatunkat hígítani. Menekültsorsom első esztendejében írta meg bennem a hegyek utáni honvágy A funtineli boszorkányt, a harag és a keserűség pedig az Adjátok vissza a hegyeimet!, ami később megjelent németül, spanyolul és angolul is. Németföldön mint kertész, fadöntő, lábászmérnök (régi nyelven indzsellér: aki a földet méri) és végül mint éjjeliőr éltem és írtam könyveimet 1951 őszéig, amikor végül beengedtek az Egyesült Államokba. Első állásomat a floridai DeLandban kaptam mint az ottani katonaiskola számtan- és mértantanára.

Onnan vittek át később a gainesville-i Florida Egyetemre, ahonnan 1970-ben korom miatt nyugdíjba küldtek. 1974-ben alapítottam meg az Amerikai Magyar Szépmíves Céhet és a Danubian Press kiadóvállalatot, mely intézmények segítségével a mai napig (1985) negyvenhat könyvet adtunk ki, magyar és angol nyelven. 1979-ben indítottam el a Transylvanian Quarterly-t, amely az erdélyi magyarság panaszait vitte a világ elé, s amiből 500 példányt osztottunk szét negyedévenként Washingtonban. Ennek a kiadását ebben az évben kénytelenek voltunk beszüntetni, támogatás hiányában.

Életem során valami negyven-egynéhány könyvet írtam, s ha Isten megsegít, még szeretnék néhányat írni, amíg futja az időből. Főképpen életrajzomat szeretném megírni, három kötetben:

A régi Erdély – A háború és ami utána jött – Magyarok Amerikában.

ERDÉLY MAGYARSÁGÁÉRT NÉMASÁGRA ÍTÉLTÉK,  CSAK MI, SZABAD FÖLDÖN ÉLŐ MAGYAROK  TUDUNK ÉRTÜK DOLGOZNI! (kiemelés W.A.-tól)

Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1985. október 13.

Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.

- Te és a világ

Vers

“Non inutilis vixi”

“Non inutilis vixi”
Dr. Bignié Bélánénak

Az életünk egy furcsa kis mese,
szeszélyes játék, bús színész dolog,
minden egy szürke váz körül forog,
fénnyel cifrázva, könnyel is tele…
Az életünk egy furcsa kis mese.

Ami körülvesz, minden: színfalak.
Nincs hang, nincs szellem, nincs szín, nincs alak,
a fény, a rózsa, a dal, a babér,
ha majd kilépünk, újra visszatér,
s új élet-színészeknek itt marad.
Ami körülvesz, minden: színfalak.

S vajon, ha majd a halk függöny legördül,
s érezzük már a Csend leheletét,
elmondhatjuk a taps elé kiállva,
hogy nem játszottuk mi sem el hiába
e végzetes, csodálatos mesét?

(Nincs még értékelve)
Loading ... Loading ...
Közzétéve: Versek | Címke: , Szóljon hozzá Nyomtatás (bejegyzés)