Nyomtatás

Tündöklő csillagunk (írta: Fráter Olivér)

Wass Albert életpályája

Wass Albert sorsa – születésének helye, ideje és módja – egyben végzete is volt.

A Mezőség szívében, a Kolozs megyei Válaszúton született 1908. január 8-án, arisztokrata családban. A Wass család nemesi címét még Szent László királytól nyerte, annak érdeméül, hogy a család egyik őse, Buzátfia Lób 1081-ben a kun betörés ellen harcoló királyt az általa egy, az orrán nyíllal megsebzett, felbőszült bölénybikától megmentette azáltal, hogy a bikát szarvainál fogva bedobta a czegei tóba. Tettéért orrán nyíllal átlőtt bölényfejes címerrel – amely azóta is a Wass család címerállataként szerepel – és a hatalmas testi erejére utaló Vas névvel jutalmazta Lóbot a király, s a kor szokásai szerint hivatalosan is neki adományozta a tavat, a körüllevő dombokkal együtt. Ezeknek a domboknak az egyikén állt a vasas-szentgotthárdi udvarház, melybe maga az író is beleszületett, s ugyancsak ott terül el az ötszáz hold mezőségi föld is, melyet művelni, szeretni tanult, míg az a bizonyos vihar ki nem tépte onnan.

Itt született meg tehát Wass Albert, a Mezőség gyermeke, a kálvinista vallás jegyében, gróf Wass Endre és a Bánffy család bárói ágából származó Bánffy Ilona gyermekeként. Erdélyi arisztokrata családból származott tehát, amelynek nagy szerep korábban jutott Erdély történetének alakításában. Wass Albert azon erdélyi arisztokrácia képviselője volt, mely társadalmi állását sohasem a privilégiumok, hanem a kötelezettségek forrásának tekintette. Hasonlóan a Helikon-alapító báró Kemény Jánoshoz és a közéletnek állandóan áldozó gróf Bánffy Miklóshoz, ő is az erdélyi magyarság önvédelmében és felemelkedésében igyekezett meghatározó szerepet vállalni. Ennek a társadalmi rétegnek volt tehát szülötte úgy, hogy műveiben is megjelenített módon, igen élese kritikával látta elődei történelmi felelősséget.

Életének szűkebb színtere – amely meghatározó benyomással bírt egész életpályája során – a Mezőség, a magyarság nemzeti tragédiájának egyik történelmi színtere volt. Nem mintha véres csaták fűződnének hozzá, inkább lassú sorvadás és pusztulás fémjelzi sorsát.

„Egyik ősöm” – írja Wass Albert – „az 1600-as évek derekán Moldovából hozatott munkaerőt a földek művelésére, miután a sok háborúság során a Mezőség magyar jobbágyai kipusztultak. Papot is hozatott velük, templomot is építtetett nekik, s még a Szentírást is lefordíttatta számukra az oláhok nyelvére. Kétszáz esztendővel később ezeknek a moldovaiaknak a leszármazottai fölgyújtották a kastélyt, lerombolták a magyar templomot, s hiába billent helyre az idő múltával a világ: a magyar templomot már nem építette föl senki.”

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14

Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.

- Te és a világ

Vers

Holló-ének

Holló-ének

Szerelmes párom, nézd: a hegygerincet
fehérbe vonta már a szőke dér,
s hol zeg-zugosan omlik a patak,
halál-tarkázta lomberdőkbe tér,
s a lomberdőkön vér van és halál,
s véresre fázott már minden, amit
ajándékokba tékozolt a nyár.
Olykor meg halk szellők osonnak át,
és azt susogják: csalfa volt a hit;
s amit a holt Tavasz még itt hagyott:
eltemetik a bükkök lombjait.

És hallod-e:
felleg-magasból bűvös nóta száll,
nézd: ott testvér-hollók vonulnak,
barangoló, szerelmes, kósza pár,
és arra szállnak mindörökre együtt,
ahol az ősz a dalt
és a virágot letarolta már…

Szerelmes párom, jer, menjünk az őszbe
s álljunk még fent, a dérfehér tetőn
a legszomorúbb, legszebb bükk alatt,
nézzük: be szép, be szép a hervadás…
s ez a varázs, ez mind nekünk maradt.

(Nincs még értékelve)
Loading ... Loading ...
Közzétéve: Versek | Címke: , Szóljon hozzá Nyomtatás (bejegyzés)