Nyomtatás

Életrajz (írta: Wass Huba)

1991 májusában édesanyjuk Éva meghalt Hamburgban. Ez a tragikus esemény azelőtt nem tapasztalt közelségbe hozta a testvéreket. A csekély örökség lehetővé tette, hogy Endre és felesége több anyagi forrással kiterjeszthessék a korábban elkezdett és Erdélyre fordított missziójukat. A kommunista rendszer mind Magyarországon mind Erdélyben elfojtotta az “osztályellenségek” és a nyugaton működő írók írásait. Czegei Wass Albert természetesen mindkét kategóriába beillett. Így ezekben az országokban az olvasóközönség számára nem váltak ismertté művei több mint negyven évig, míg a vasfüggöny össze nem omlott 1989-ben. A kormányváltás Magyarországon és Romániában megnyitotta annak a lehetőségét, hogy a fiúk apjuk műveit megjelentessék Romániában és Magyarországon.

Már 1987-ben és 1988-ban Czegei Wass Albert néhány műve kezdett megjelenni Budapesten. 1989 decemberében, miután a berlini fal ledőlt és Magyarországon elindult a szabadabb élet, az író kapott ajánlatot egy Californiában élő üzletembertől összes műve kinyomtatására.1 Ez a kapcsolat csak szerény eredményt hozott. Mindössze két könyve jelent meg 1990-ben, s aztán néhány évig semmi.

1991 után ő maga kezdte el intézni könyvei megjelentetését, és 1994-re három további könyve megjelent Budapesten. 1995-ben, 87 éves korában néhány floridai barátja tanácsára aláírta könyvei megjelentetési jogát a Dr. Gróf Czegei Wass Albert Alapítvány számára Floridában. Azt remélte, hogy így nagyobb nyilvánosságot kapnak művei és egy felelős gondnokság vigyázza örökségét. Az Alapítványnak nem sikerült egyetlen könyvét sem kiadni.

Az író ebben az időben kezdte nagyrabecsülni azt a munkát, amit fiai Erdélyben végeztek. Többféle módon segítették a Maros-völgyi magyar közösségeket. 1996-ban az író és az Alapítvány engedélyével kinyomtatták a Kard és kasza művét Erdélyben. A könyvek bevételéből és más privát alapítványokból különböző vállalkozásokat hoztak létre. Az első fő vállalkozás 1996-ban egy 60 férőhelyes kollégium (internátus) volt magyar diákok számára Szászrégen térségében egy kis faluban. Ezt követte 1998-ban az első árvaház megépítése szászrégeni magyar diákok számára és a második építését Holtmaroson tervezik. Az a fő elgondolás, hogy az árvagyermekeket kiveszik a hírhedt romániai árvaházakból és néhány kisebb helyen elhelyezik őket, ahol gondosabb bánásmódban és kulturális képzésben részesítik őket. Számtalan “mikro kölcsön” nyújtásával segítik a kis vállalkozásokat és a rászoruló családokat.

Édesapjuk álmainak a megvalósítására a fiak létrehozták a Czegei Wass Alapítványt, ami egy nonprofit érdekeltségű vállalkozás, melynek fiókvállalatai cégbejegyzést kaptak Magyarországon és Romániában. 1997 nyarán a Dr. Gróf Czegei Wass Albert Alapítvány visszaadta a kiadási jogot az írónak, aki ezután átruházta azt fiainak, a Czegei Wass Alapítványnak. Ezzel biztosította, hogy könyveinek bevételéből tovább éljen a jövőről szóló látomása: hogy Erdély népei és Európa Duna-medencéje végre élvezhessék a politikai és kulturális szabadság áldásait és a gazdasági biztonságot.

1998 februárban a nagy író meghalt. Porait elvitték az erdélyi Helikon emlékparkba, a Vécsi kastély kertjébe, a Maros-völgybe Erdélybe, a havasok látóhatárához, amelyet úgy szeretett, és népe körébe, amelyért olyan hosszú időn át jól és hűségesen síkra szállt.

Fordította: Lukácsi Éva, Miami, Florida

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

Dolgozz, de ne nagyon sokat. Annyit éppen, amennyi kell ahhoz, hogy úgy élhess, ahogy kedvedre van.

- Te és a világ

Vers

Mit csináljak?

Mit csináljak?

Mit csináljak a könnyeimmel,
ha mindegyre csak előtörnek,
mit csináljak a fellegekkel,
ha mindig jönnek, mindig jönnek,
mit csináljak szegény szívemmel,
ha minden fájdalomra vérzik,
mit csináljak a vad szelekkel,
mikor a tavaszomat kérdik,

s mit csináljak az emlékeddel, kedves,
ha feledésbe sohasem enyészik?

(1 votes, average: 5.00 out of 5)
Loading ... Loading ...
Közzétéve: Versek | Címke: , Szóljon hozzá Nyomtatás (bejegyzés)