Wass Albert könyveinek kivonatos listája
A törpék a hegy lábánál éltek. Icipici házacskáik voltak és szép kis kertjeik. Mivel ennyire icipicik voltak, nem használhatták a lovak vagy traktorok erejét a munkához, mint mások. Szarvasbogarakat és katicabogarakat szelídítettek, azok szántották fel földjeiket, azok húzták icipici szekerecskéiket. Icipici istállókat is építettek a levéltetvek számára, melyek náluk a teheneket pótolták. Naponta kétszer etették és fejték őket…
Az emigrációban írt és hagyatékban maradt szövegekből szerkesztett kötet, amelynek témája a boldogulás, az önmegvalósítás lehetősége és valósága az újvilágban. Példája annak, hogy a rátermett emberek élni tudnak bárhol, ahol arra esélyt kapnak.
Két kisregény az emberi kiszolgáltatottságáról. Az első regényben egy székely gyermek harcol egyetlen örökségéért, egy sapkáért – árva gyermekhőse is mintha az életbenmaradás himnuszát folytatná tetteivel.
A másik beszédes címe jelzi, hogy szól a Kárpátok hágóin a hazájukat az orosz hadsereg ellen védő székelységről, a koreai háborúban szinte halálraítéltként küzdő fiatal amerikai önkéntesekről, az 1956-ban a nagyvilág által becsapott harcos magyar fiatalokról és minden eszményért küzdő, de elárult emberről, akinek példája nem halványodhat el tudatunkban.
A szerző teljes és torzóban maradt színpadra írt műveinek gyűjteménye: e kötetben A temető megindul (1932), a Tavaszi szél (1944), valamint a Csillag az éjszakában (1953) című rövid „karácsonyjáték” mellett helyet kaptak – a függelékben – a töredékes színpadi szövegek is: az Előjáték (1942) és A lélek útja [A halott ember lelke] (194?). Mindez együtt szerves részét képezi a rendkívül terjedelmes, sokrétű Wass Albert-életműnek.
Wass Albert Németországban töltött évei alatt (1945-51) írta kisfiainak 1943-ban a Tavak könyvét és 1947-ben az Erdők könyvét. A Tavak és Erdők meséi nem csak a természet szeretetére nevelnek, tanításaikban az is benne van, hogy nincsen ok okozat nélkül és az emberek minden cselekedetének megvan a következménye.
Az író regényeiből ismert természetábrázolása bontakozik ki teljes pompájában: a mezőségi táj, az erdő-mező-tó élőlényei a szereplői a meséknek. Mesélő és olvasó-hallgató viszonya sokkal meghittebb, mint a tanmeséké: apa mesél a gyerekeknek, arról a tájról, amely együtt él az emberrel (e kötetet Căbuz Annamária illusztrálta).
Eredetileg angolul írt regény az életerős amerikai úttörőkről, hús-vér emberekről, férfiakról és asszonyokról, akik hibákat követnek el, helytelen dolgokat is művelnek, de akik az út minden egyes lépésénél töretlen méltósággal viselik az új világ építésének terhét. Wass Albert emléket állított ezzel a regényével a vadnyugat első telepeseinek, akik szinte a semmiből teremtettek maguknak és családjuknak megélhetést és egzisztenciát. A két kezükkel országot építő puritán telepesek életfelfogását hűen ábrázolta az író.
Az erdélyi történelmet beszéli el benne Wass Albert egyetlen szempontból, az Istenkeresés, az ősi hagyományok fennmaradása szempontjából. A mű szimbolikus sugárzását, szépségét, elsősorban az adja, ahogy az őskori hit, a táltosok, sámánok hagyatékának továbbélését fel tudja mutatni a legkülönbözőbb korokon keresztül, az első királyok idejétől a tatárjáráson, a törökvészen, az önálló Erdély korszakán át a szabadságharcig, a Romániához csatolásig, napjainkig. Nem erőlteti az olvasóra motívumait, az ősi hit, az ősi bölcsesség misztifikálásától visszatartja biztos írói ízlése.
Mit és hogyan él meg külön-külön a 20. század első felének Közép-Kelet-Európájában hat különböző nemzethez tartozó férfi, akiket a Gondviselés egyszer már átsegített – együtt – életük legveszélyesebb pillanatán: ahány ember – annyi sors. Ezerszeresen igaz e mondás a második világháborút átszenvedőkre.
S mégis, miért éli túl az egyik a sorsdöntő vészhelyzetet, s később a háború kiszolgáltatott hányattatásait, a világválságot – s a másik miért nem? Isten szándékai mindig érthetőek-e számunkra? Mit akar Isten az életünkkel? Ezt a nagy kérdést vizsgálja megdöbbentő igazságérzettel Wass Albert ebben a rendkívüli könyvében.
Tánczos Csuda Mózsival most újra találkozhat az olvasó, ha kézbe veszi Wass Albert Elvásik a veres csillag című regényét (a Tizenhárom almafa folytatása). Az új, természetellenes rendben már az ész sem segít. Az élet leépülése elkerülhetetlen, és ez ellen Mózsinak egyedüli fegyvere a remény.
Wass Albert egyetlen falu orosz katonai megszállásának történetébe sűrítette az erdélyi nép találkozását a fasisztánál semmivel sem jobb bolsevik diktatúrával. A háború vége egy romboló, természetellenes rendet hoz, új urakkal, akikből hiányzik a leghalványabb szándék is, hogy ráhangolódjanak egy közösség kialakult élet- és értékrendjére, ami visszavonhatatlanul a pusztuláshoz vezet, amelyet már semmi nem gátolhat meg.
Az angol illetve német nyelven, az emigrációban írt rövid prózai írások gyűjteménye, melyeket angolból Gálfalvi Ágnes, németből Horváth Ádám ültetett át magyarra. A hagyatékban maradt, eddig kiadatlan írásokat tematikájuk szerint sorolta a szerkesztő két ciklusba.
Kényszerű emigrációjának éveiben Wass Albert figyelmét elsősorban a nemzet sorsát érintő kérdések kötötték le, soha meg nem feledkezve szülőföldjéről, Erdélyről, a gondokról, mellyekkel lakói szembesültek. E kérdésekről, gondokról írt cikkeiben és jegyzeteiben, nem csupán magyarul, de angolul is. A kötet a magyarság sorsáról szóló írásokat tartalmazza, amelyek kötetben eddig nem jelentek meg.
Angol nyelven írt történelmi kalandregény Gálfalvi Ágnes fordításában. A regény alapját megtörtént események képezik: 1702-ben a floridai Szent János folyón William Marvick angol parancsnok hajója, az Angel, összecsapott egy kalózbandával. A csata hevében eltűnik a parancsnok feleségének kincsesládája, amelyet még a szemtanúk leszármazottai is – századokon át – igyekeznek megtalálni.
A Tizenhárom almafa a történelmi regény Walter Scott-i hagyományait folytatja: a nagypolitika történései helyett inkább arra összpontosít, hogy e történések hatása miképpen jelenik meg a kisemberek életében, ez esetben a kommandói vadőr, Tánczos Csuda Mózsi és családja mindennapjaiban.
Emigrációjának kezdetén, még németországi tartózkodása alatt írta és jelentette meg Wass Albert ezt a regényét, amely nemcsak összefoglalja az elvesztett szülőföld, Erdély iránti fájó nosztalgiáját, de egyben a történelmi Magyarország széthullásának – a második világháború után „szentesített” – okait is megfogalmazza: úgy, ahogy közvetlenül a háború befejeződése után az író látta.
Wass Albert 1945 és 1950 között kényszerült számot vetni a szülőföldjét ért veszteséggel, a háború elvesztésével, Erdély ismételt Romániához csatolásával, és ekkor kezdődött élete végéig tartó emigrációja is; ebben az időszakban írt novelláit mutatja be a kötet, emberi sorsokon keresztül látleletet nyújtva egy kritikus történelmi korszakról.
A magyar lakosság szórványosodása a legdrámaibb módon a Mezőségben ment végbe – ennek a problémakomplexumnak és tájnak a történelmi tablóját, hatalmas etikai-emberi freskóját alkotta meg Wass Albert.
A kétkötetes regény két mezőségi falu: Bölényes és Miklósdomb (azaz Vasasszentgothárd és Cege) kora középkortól az 1950-es évek második feléig terjedő krónikája.
Az Átoksori kísértetek Amerikában született főhőse – nagyapjához megtérve – húsz évet tölt Erdélyben 1936-1956 között. Az archaikus élet ifjúkori emlékei, megszállások, megaláztatás, börtön, forradalmi remények, félájult emigrálás… Fájdalmak, kiábrándultság, helytállás, a remény fel nem adása jellemzi Wass Albert különböző idősíkokat felidéző regényét.
Mire a fák megnőnek című történelmi regény hősei – Varjassy István báró, volt huszárkapitány és felesége, Bátonyi Péter és családja, a Szamos völgyében meghúzódó kis falu, Doboj lakosai: magyarok, románok, szászok és zsidók – küzdelmein keresztül a szerző a magyarság sorsának alakulását kívánta megrajzolni a szabadságharc leverését követő időktől a ezernyolcszázhatvanas évek elejéig.
A magyar regényirodalom évtizedekig rejtett értéke volt a Farkasverem, amely először 1934-ben jelent meg, és amelyért szerzője – Babits Mihály ajánlására – Baumgarten-díjat kapott. Wass Albert társadalomkritikai munkáinak sorát nyitja meg ez a különös hangulatú, különc figurákat fölvonultató mű, mely az 1920-as évek végén, Erdélyben, a Mezőség kopár és álmosító tájain játszódik.
1949-ben, immár Nyugatra menekülve írta Wass az Adjátok vissza a hegyeimet! című regényét, mely egy korán árvaságra jutott fiú élettörténetébe sűríti az erdélyi magyarság megpróbáltatásait. A kisebbségi sors balladai tónusú regénye az örök megaláztatás, a kiszolgáltatottság, az áldozati sors és vállalásának hátborzongató jeremiádjává növekszik.
Ennek az ágrólszakadt juhászbojtárnak és szénégetőnek egész életében négy olyan esztendő jutott, amikor egyáltalán embernek érezhette magát: a „magyar világ” 1940 és 1944 közötti ideje. S ami ezután szakadt Erdélyre, az maga volt a pokol, a „világ vége”: háború, véres bosszúhadjáratok, genocídium, útonállás, gyilkosságok, az élet tönkresilányítása.
Florida kalandos múltjából kiindulva végig érdekfeszítővé tudja tenni a cselekményt. A főszereplő – jóllehet a szövevényből nem hiányoznak a halhatatlan indián törzsfőnökök, kalózok, konkvisztádorok, amerikai úttörők, a polgárháború a maga szembenálló, egymást öldöklő déli és északi seregeivel, sőt az egymást váltó orosz hercegek és angol Lady-k sem -, mégis a nagyon is valóságos floridai táj.
A kötet egy család sorsán keresztül mutatja be az erdélyi magyarság szisztematikus szétzüllesztésének szövevényes történetét. A regény – a Mire a fák megnőnek folytatásaként – az 1890-es évek végétől követi az eseményeket az első világháborút követő esztendőkig.
A háromkötetes, terjedelmes regény hősnője a boszorkányosan szép havasi lány, Nuca. Az Istenszéke alatt, az Urszun él egy furcsa, kerek faházban apjával, a szótlan Tóderikkel. Nem ismer más törvényt, mint az erdők és hegyek törvényét, a jóságot sem Istentől vagy annak árnyékában tanulja meg, hanem a természettől. Élete nem könnyű, hiszen apját elviszik a csendőrök, így a tíz év körüli kislány magára és az emberek könyörületére utalva nő fel. Ragyogó szépségű fiatal nővé érik, aki mágnesként vonzza a férfiakat, akikről semmit sem tud. Boldogságra vágyik, de boldogtalan lesz, egy cigányasszony által megjósolt jövendő beteljesedése közepette: akit ágyába fogad, az meghal.
Jó vagy és szelíd, de veled jár mégis a bosszú és a pusztulás, mert boszorkány vagy, s nem tehetsz arról. A tűzliliom illatától elpusztul a légy, aki belerepül.
- A funtineli boszorkány
„Idill a magasságban”
Reményik Sándornak
… És jött az orkán.
A vén fenyő-Titán recsegve dőlt…
egy közel-álló átölelte őt.
S most áll tovább,
mint akire végetlen béke vár…
csak ők tudják ketten: hogy vége már.
Ha egyszer csöndes, fenyves életembe
nagy lelki harcok fergetegje jő,
tudom: gyöngébb leszek, mint ez a vén,
zúzmó-szakállú aszkéta-fenyő.
S ha lelkem akkor összeomlana,
titokban, csendben, hogy ne tudja senki:
ki fog majd engem karjaiba venni?
(Mező-Záh)
(1 votes, average: 5.00 out of 5)
Loading ...
www.wassalbert.hu © 1998-2009 | Minden jog fenntartva.
